Általános Szerződési Feltételek

 

A jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) Szabó Dániel egyéni vállalkozó (továbbiakban: Szolgáltató, Szabó Dániel egyéni vállalkozó), és a Szolgáltató által a www.szabtech.hu weboldalon keresztül nyújtott elektronikus kereskedelmi szolgáltatásokat igénybe vevő Ügyfél (a továbbiakban: Vásárló, Fogyasztó) jogait és kötelezettségeit tartalmazza.

A szabtech.hu webáruház számítástechnikai eszközök, alkatrészek és kiegészítők eladásával foglalkozik. A szabtech webáruház üzemeltetője Szabó Dániel Egyéni vállalkozó.

Tájékoztatjuk, hogy a Vásárló az szabtech.hu címen elérhető honlap használatával kinyilvánítja, hogy ismeri és elfogadja, az alábbi, a Ptk. (2013. évi V. törvény) alapján megírt általános szerződési feltételeket.  Kérjük, amennyiben vásárlója, akar lenni a Webáruházunk által kínált lehetőségeknek, figyelmesen olvassa el az Általános Szerződési Feltételeinket és kizárólag abban az esetben vegye igénybe szolgáltatásainkat, amennyiben minden pontjával egyetért, és azokat kötelező érvényűnek tekinti magára nézve.

BEVEZETÉS:

Üzemeltetői adatok:

Cégnév: Szabó Dániel egyéni vállalkozó

Székhely: 4220 Hajdúböszörmény, Losonczy István 26.

Adószám: 68167589-1-29

Nyilvántartási szám: 51337508 

Elektronikus elérhetőség: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Levelezési cím: 4220 Hajdúböszörmény, Losonczy István 26.

Telefonos elérhetőség: +36 20 433 4091

Adatvédelmi nyilvántartási azonosító: NAIH-117798/2017.

Számlaszám: 11738060-23867462-00000000

Nyilvántartásba vevő hatóság: Hajdúböszörmény város jegyzője Dr. Markó Judit 2806/2017/B

Tárhely Szolgáltató adatai

Név: EVOLUTIONET KFT.

Székhely: 7342 Mágocs, Széchenyi utca 75.

Elérhetőség: Telefonon: +36 30 503 19 29
                     E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 

ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK, ÁSZF hatálya, módosítása

ÁSZF tartalmazza a Vásárló/Fogyasztó és a Szolgáltató megillető jogokat és kötelezettségeket, a szerződés létrejöttének feltételeit, a teljesítés feltételeiről, különösen a fizetésről, a fuvarozásról és a teljesítési határidőről, a vállalkozás panaszkezelési módjáról, a kellékszavatosságra, a termékszavatosságra vonatkozó jogszabályi kötelezettség fennállásáról, valamint az értékesítés utáni szolgáltatások és a jótállás meglétéről, feltételeiről.

Jelen dokumentum nem kerül iktatásra, kizárólag elektronikus formában kerül megkötésre, amelyre az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvényben foglaltak megfelelően irányadóak.  

Nem minősül írásbeli szerződésnek, magatartási kódexre nem utal.

A jelen ÁSZF hatálya alá tartozó szerződések nyelve a magyar nyelv.

Szabó Dániel egyéni vállalkozó fenntartja a jogot magának arra, hogy az Általános Szerződési Feltételeket bármikor, a Vásárlónak/Fogyasztónak küldött előzetes értesítés nélkül módosítsa.

A Vásárló megrendelése véglegesítése előtt köteles megismerni a jelen ÁSZF rendelkezéseit. A www.szabtech.hu honlapon keresztül történő vásárlással a Vásárló elfogadja a jelen ÁSZF rendelkezéseit, és az ÁSZF maradéktalanul a Vásárló és az Szabó Dániel egyéni vállalkozó között létrejövő szerződés részét képezi.

A megrendelés leadása elektronikus úton megkötött szerződésnek minősül, amelyre az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvényben foglaltak megfelelően irányadóak. A szerződés a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014 (II.26.) Korm. rendelet hatálya alá tartozik, és szem előtt tartja a fogyasztók jogairól szóló Európai Parlament és a Tanács 2011/83/EU irányelvének rendelkezéseit.

REGISZTRÁCIÓ

A Kezdőlapon látható Regisztráció menüsornál található adatlap kitöltésével kerülhet sor a regisztrációra. A kitöltésnél megadott email címre küldött aktiváló linken keresztül érvényesítheti regisztrációját. A Vásárló a Weboldalon történő regisztrációjával kijelenti, hogy jelen ÁSZF, és az Adatvédelmi nyilatkozat feltételeit megismerte és elfogadja, az Adatvédelmi nyilatkozatban foglalt adatkezelésekhez hozzájárul.

A Vásárlónak lehetősége van a regisztrációját bármikor törölni az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.-ra küldött emailen keresztül.

 

MEGRENDELÉS

Megvásárolható termékek, szolgáltatások köre

 

A webáruházban Szabó Dániel egyéni vállalkozó részletesen feltünteti a termék nevét, leírását, valamint a termékekről fotót jelenít meg. A termékek adatlapján megjelenített képek illusztrációként szolgálnak, azok színe a vásárló képernyőjének felbontása, böngészőjének típusa stb. miatt a valóságtól eltérhetnek, ennek megfelelően Szabó Dániel egyéni vállalkozó kizárólag az általa közölt adatok és leírás valóságtartalmáért vállal felelősséget.

Amennyiben Szabó Dániel egyéni vállalkozó kedvezményes árat vezet be, teljeskörűen tájékoztatja a vásárlót a kedvezményről és annak pontos időtartamáról. A kedvezményes termékek esetében a kedvezmény minden esetben a megadott időpontig vagy a készlet erejéig tart.

 

Rendelési információk

A megrendelést a Szolgáltató webáruházon keresztül csak regisztrált Vásárlóknak van lehetőségük.

A megjelenített termékek kizárólag a webáruházon keresztül, online rendelhetőek meg, futár által történő házhoz szállítással vagy csomagpontokon keresztül.

A termékekre vonatkozóan megjelenített árak tartalmazzák a törvényben előírt 27%-os ÁFA-t, azonban nem tartalmazzák a házhoz szállítás díját.

Amennyiben az üzemeltető hibás árat tüntet fel a termék mellett, a tőle elvárható gondosság ellenére, és a termék ára annak általánosan elfogadott árától eltér, úgy az üzemeltető nem köteles a terméket a hibás áron szolgáltatni, de köteles a megrendelés visszaigazolásában felajánlani a vásárló részére a valós áron történő vásárlás lehetőségét. Amennyiben a vásárló ezzel a lehetőséggel nem kíván élni, úgy megilleti a szerződéstől való egyoldalú elállás joga.

A webáruház az árváltoztatás jogát fenntartja. Árváltozás esetén a már megrendelt áru a rendeléskori áron kerül kiszállításra.

Rendelés menete

A rendelési folyamat első lépése a honlapon történő regisztráció.  A regisztráció után email címére egy automatikus üzenet érkezik, amelyen keresztül aktiválnia kell a regisztrálást.

A vásárló a regisztráció után bejelentkezhet a webáruházba és megkezdheti a vásárlást.

A Vásárló a kiválasztott termékre kattint, amely kattintással megjeleníti az adott termék részletes adatait, lényeges tulajdonságait ismertető oldalt. A kiválasztott termékeket a vásárló kosárba helyezheti a „Kosárba Tesz” gombbal. A megvásárolni kívánt termék/termékek darabszámát beállíthatja. A vásárló megtekintheti a kosár tartalmát, mely a jobb oldalon mutatni fogja a megrendelt termékek mennyiségét, árát, a kosár ikonra kattintva. 

Amennyiben a Felhasználó további terméket szeretne kosárba helyezni, kiválasztja a „tovább vásárolok” gombot. Ha nem szeretne több terméket vásárolni, akkor a „Tovább a Pénztárhoz” gombra kattintva a Pénztár oldalon a regisztráció vagy a bejelentkezés után ki kell töltenie a szállítási illetve a számlázási adatokat. A kitöltés után szükséges kiválasztani a fizetési- és szállítási módot. A vásárlónak lehetősége van a kosár tartalmát törölni az „X” ikonra kattintva.

A rendelés véglegesítéséhez el kell fogadnia az általános szerződési feltételeket, amit a jelölő nézet kipipálásával kell megtennie majd a Megrendelés elküldése gombra kattintva véglegesíti a megrendelést. A megrendelés leadásakor, a Webáruháztól egy automatikus e-mailen keresztül üzenetet kap, ez azonban még nem minősül megrendelésnek, kizárólag a megrendelés sikeres rögzítését, a webáruház felé történt továbbítását jelenti.

A megrendelés feldolgozása

A megrendelés feldolgozása hétköznapokon, hétfőtől csütörtökig 9 órától 18:00 óráig, pénteken 9 órától 14:00 óráig történik. Szombaton 9 órától 12:00 óráig, vasárnap és ünnepnapokon a megrendelések feldolgozása szünetel.

A megrendelés feldolgozása után a vállalkozó telefonon vagy e-mailben tájékoztatást ad a vásárlónak a megrendelt termékek státuszáról, várható szállítási idejéről.

ADATBEVITELI HIBÁK JAVÍTÁSA

A Vásárló megrendelés során a megrendelés véglegesítése előtt bármikor lehetősége van a Vásárló által bevitt adatok módosítására. A vásárló megrendelésével tudomásul veszi, hogy Szabó Dániel egyéni vállalkozó jogosult a Vásárló hibás adatbeviteléből, a pontatlanul megadott adatokból eredő minden kárát és költségét a Vásárlóra hárítani.

FIZETÉSI MÓDOK

Banki átutalás

A termékek ellenértékét banki átutalás útján is rendezheti. Az átutalás közleményeként a megrendelő nevét, vagy a megrendelés azonosítóját szükséges feltüntetni.

Utánvétes fizetés

Amennyiben a Vásárló házhozszállítást kér és készpénzzel egyenlíti ki a vételárat, a Vásárló az esetlegesen felmerülő kiszállítási költséget a termék átvételekor, a futárnak fizeti meg.

Amennyiben a kiszállított termék vételárát a vásárló a futárnak nem tudja megfizetni, vagy az áru a vállalkozásnak fel nem róható okból nem adható át, a Vásárló köteles a vállalkozásnak az áru rendelkezésre állításával és a kiszállításával kapcsolatos költségeit megfizetni.

SZÁLLÍTÁSI MÓDOK

A Webáruházon keresztül értékesített termékek kézbesítési címe csak Magyarország határain belül található cím lehet.

Futárszolgálat

A futárszolgálat a Vásárló által megadott szállítási címre viszi a megrendelt terméket, ahol azt helyben, személyesen veheti át.

Az Ügyfél az aktuális szállítás díjáról a következő linken keresztül tájékozódhat.

Személyes átvétel

előzetes egyeztetés alapján elérhetőségeinken.

Elállási jog

A Polgári törvénykönyv 8:1§ 3. pontja szerinti természetes személy a Fogyasztót a Webáruházon keresztül kötött szerződése kapcsán elállási és felmondási jog illeti meg.

Termékértékesítésre irányuló szerződés esetén a Fogyasztót 14 napon belül indokolás nélküli elállási jog illeti meg.

 

A Fogyasztó jogosult a termék adásvételére irányuló szerződés esetén

a terméknek,

több termék szolgáltatásakor az utoljára szolgáltatott terméknek,

több tételből vagy darabból álló termék esetén az utoljára szolgáltatott tételnek vagy darabnak,

ha a terméket meghatározott időszakon belül rendszeresen kell szolgáltatni, az első szolgáltatásnak,

a Fogyasztó vagy az általa megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy általi átvételének napjától számított tizennégy (14) napon belül a szerződéstől indokolás nélkül elállni.

A Fogyasztót megilleti, hogy a szerződés megkötésének a napja és a termék átvételének napja közötti időszakban is gyakorolja elállási jogát.

A Fogyasztó elállási vagy felmondási jogát nyilatkozat-minta felhasználásával vagy az erre vonatkozó egyértelmű nyilatkozat útján gyakorolhatja. Elállási nyilatkozat minta

Írásban történő elállás esetén, azt határidőben érvényesítettnek kell tekinteni, ha a Fogyasztó az elállási nyilatkozatot 14 napon belül elküldi a Vállalkozásnak.

A Fogyasztót terheli annak bizonyítása, hogy az elállási, felmondási jogát határidőben, a jogszabályokkal összhangban gyakorolta.

Elállási jog alóli kivételek

 A Fogyasztót nem illeti meg az elállási jog

lezárt csomagolású hang-, illetve képfelvétel, valamint számítógépes szoftver példányának adásvétele tekintetében, ha az átadást követően a Fogyasztó a csomagolást felbontotta;

olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet a Fogyasztó utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy olyan termék esetében, amelyet egyértelműen a Fogyasztó személyére szabtak.

olyan zárt csomagolású termék tekintetében, amely egészségvédelmi vagy higiéniai okokból az átadást követő felbontása után nem küldhető vissza;

 

A Vállalkozás kötelezettségei a Fogyasztó elállása esetén:

Ha a Fogyasztó eláll a szerződéstől, a Vállalkozás haladéktalanul, de legkésőbb az elállás közlésétől számított tizennégy napon belül a Fogyasztó által ellenszolgáltatásként megfizetett teljes összeget visszaküldi, ideértve a teljesítéssel összefüggésben felmerült költségeket is. A Vállalkozás a Fogyasztónak visszajáró összeget a Fogyasztó által igénybe vett fizetési móddal megegyező módon téríti vissza. A Fogyasztó kifejezett beleegyezése alapján a Vállalkozás a visszatérítésre más fizetési módot is alkalmazhat, de a Fogyasztót ebből adódóan semmilyen többletdíj nem terhelheti.

A Szolgáltató nem köteles a Fogyasztó részére megtéríteni azon többletköltségeket, amely a Szolgáltató által felkínált legolcsóbb szokásos fuvarozási módtól eltérő szállítási mód választásából adódik.

A visszatérítést a Szolgáltató mindaddig visszatarthatja, amíg vissza nem kapta az áru(ka)t, vagy a Fogyasztó bizonyítékot nem szolgáltatott arra vonatkozóan, hogy azokat visszaküldte: a kettő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni.

 

A Fogyasztó kötelezettségei elállás esetén

Ha a Fogyasztó eláll a szerződéstől, köteles a terméke(ke)t haladéktalanul, de legkésőbb az elállás közlésétől számított tizennégy napon belül visszaküldeni. A visszaküldés határidőben teljesítettnek minősül, ha a Fogyasztó a terméket a határidő lejárta előtt elküldi.

A termék visszaküldésének költségét a Fogyasztónak kell viselnie. 

A Fogyasztó csak a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használatból eredő értékcsökkenésért felel.

 

Elállási/Felmondási jog

A Vásárló 14 napon belül jogosult indokolás nélkül elállni a szerződéstől.

Az elállási/felmondási határidő  

a) szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetén: „a szerződés megkötésének napjától számított 14 nap elteltével jár le”;

b) termék adásvételére irányuló szerződés esetében: „attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen a Vásárló vagy a Vásárló által megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy a terméket átveszi.”;

c) több termék szolgáltatásakor: „attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen a Vásárló vagy a Vásárló által megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy az utolsó terméket átveszi.”;

d) több tételből vagy darabból álló termék szolgáltatásakor a felmondási idő attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen a Vásárló vagy a Vásárló által megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy az utolsó tételt vagy darabot átveszi.

e) a termék meghatározott időszakon belüli rendszeres szolgáltatására vonatkozó szerződés esetében: „attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen a Vásárló vagy a Vásárló által megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy átveszi az első terméket.”

 

A Vásárló elállási/felmondási jogával élni kíván, elállási/felmondási szándékát tartalmazó egyértelmű nyilatkozatát köteles eljuttatni (például postán vagy elektronikus úton küldött levél útján) az alábbi címre:

Címzett: Szabó Dániel E.V. 4220. Hajdúböszörmény, Losonczy István u. 26.,Telefon: +36 20 433 4091 E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Ebből a célból felhasználhatja a mellékelt elállási/felmondási nyilatkozat-mintát is.

 

A Vásárló határidőben gyakorolja elállási/felmondási jogát, ha a fent megjelölt határidő lejárta előtt elküldi elállási/felmondási nyilatkozatát.

Elállás menete

Ha a Vásárló eláll ettől a szerződéstől, haladéktalanul, de legkésőbb a Vásárló elállási nyilatkozatának kézhezvételétől számított 14 napon belül visszatérítjük a Vásárló által teljesített valamennyi ellenszolgáltatást. A visszatérítés során banki átutalásos fizetési módot alkalmazunk, kivéve, ha Vásárló más fizetési mód igénybevételéhez kifejezetten a hozzájárulását adja; e visszatérítési mód alkalmazásából kifolyólag Vásárló semmilyen többletköltség nem terheli. A visszatérítést mindaddig visszatarthatjuk, amíg vissza nem kaptuk a terméket, vagy a Vásárló nem igazolta, hogy azt visszaküldte és az átvételre került.

A Vásárló köteles számunkra a terméket indokolatlan késedelem nélkül, de legkésőbb elállási nyilatkozatának közlésétől számított 14 napon belül visszaküldeni vagy átadni. A határidő betartottnak minősül, ha a 14 napos határidő letelte előtt elküldi a terméket.

A termék visszaküldésének közvetlen költségét a Vásárló viseli.

A Fogyasztó kizárólag akkor vonható felelősségre a termékben bekövetkezett értékcsökkenésért, ha az a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használat miatt következett be.

A Fogyasztó elállás esetén köteles a megrendelt terméket a Szolgáltató címére késedelem nélkül, de legkésőbb elállási nyilatkozatának közlésétől számított 14 napon belül visszaküldeni. A terméket kérjük gyári csomagolásában, minden kiegészítő tartozékával együtt visszaküldeni. A határidő betartottnak minősül, amennyiben a 14 napos határidő letelte előtt elküldi a terméket (tehát nem kell megérkezni 14 napon belül). A megrendelő viseli az elállási jog gyakorlása miatt az áru visszaszolgáltatásával kapcsolatban felmerülő költségeket.

 

KELLÉKSZAVATOSSÁG

Milyen esetben élhet a Vásárló a kellékszavatossági jogával?

A Vásárló a Szabó Dániel egyéni vállalkozó hibás teljesítése esetén a vállalkozással szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint.

Milyen jogok illetik meg a Vásárlót kellékszavatossági igénye alapján?

Vásárló - választása szerint-az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet:

Kérhet javítást vagy cserélést, kivéve, ha az ezek közül a Vásárló által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a vállalkozás számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a javítást vagy a cserélést nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a vállalkozás költségére Vásárló is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy - végső esetben - a szerződéstől is elállhat.

 

Választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban a Vásárló viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a vállalkozás adott okot.

Milyen határidőben érvényesítheti a Vásárló kellékszavatossági igényét?

A Vásárló köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni. Ugyanakkor felhívom a figyelmét, hogy a szerződés teljesítésétől számított két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait már nem érvényesítheti.

 

Kivel szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét?

A Vásárló a vállalkozással szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét.

Milyen egyéb feltétele van kellékszavatossági jogai érvényesítésének?

A teljesítéstől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha a Vásárló igazolja, hogy a terméket, illetve a szolgáltatást a Szabó Dániel egyéni vállalkozó vállalkozás nyújtotta. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már a Vásárló köteles bizonyítani, hogy az a Vásárló által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.

TERMÉKSZAVATOSSÁG

Milyen esetben élhet a Vásárló a termékszavatossági jogával?

Ingó dolog (termék) hibája esetén a Vásárló - választása szerint - az 11. pontban meghatározott jogát vagy termékszavatossági igényt érvényesíthet.

Milyen jogok illetik meg a Vásárlót termékszavatossági igénye alapján?

Termékszavatossági igényként a Vásárló kizárólag a hibás termék kijavítását vagy kicserélését kérheti.

Milyen esetben minősül a termék hibásnak?

A termék akkor hibás, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek vagy pedig, ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.

Milyen határidőben érvényesítheti a Vásárló termékszavatossági igényét?

Termékszavatossági igényét A Vásárló a termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított két éven belül érvényesítheti. E határidő elteltével e jogosultságát elveszti.

Kivel szemben és milyen egyéb feltétellel érvényesítheti termékszavatossági igényét?

Termékszavatossági igényét kizárólag az ingó dolog gyártójával vagy forgalmazójával szemben gyakorolhatja. A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén a Vásárlónak kell bizonyítania.

A gyártó (forgalmazó) milyen esetben mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól?

A gyártó (forgalmazó) kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy:

- a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy

- a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhető vagy

- a termék hibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered.

A gyártónak (forgalmazónak) a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania.

Felhívom figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet. Termékszavatossági igényének eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét a gyártóval szemben érvényesítheti.

JÓTÁLLÁS

Szabó Dániel egyéni vállalkozót termékeire vonatkozóan a Polgári törvénykönyv és a 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet alapján jótállási kötelezettség terheli.

A jótállás időtartama (a jótállási idő) tényleges teljesítéssel, tehát a terméknek a Vásárló részére történő átadásával, vagy ha az üzembe helyezést Szabó Dániel egyéni vállalkozó vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napja. Tartós fogyasztási cikknek minősülnek az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX.22.) Kormányrendelet mellékletében felsorolt termékek, melyekre 1 éves a kötelező jótállási időtartalom.

Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Vásárló részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát

szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést Szabó Dániel egyéni vállalkozó, vagy annak megbízottja végezte el, illetve ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza)

nem rendeltetésszerű használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása,

helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás,

elemi kár, természeti csapás okozta.

Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Vásárló:

Javítást vagy kicserélést kérhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha Szabó Dániel egyéni vállalkozónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Vásárlónak okozott érdeksérelmet.

Ha Szabó Dániel egyéni vállalkozó a javítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve, vagy ha a Vásárlónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Vásárló a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát Szabó Dániel egyéni vállalkozó költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől.

Ha a Vásárló a termék meghibásodása miatt a vásárlástól (üzembe helyezéstől) számított három munkanapon belül érvényesít csereigényt, Szabó Dániel egyéni vállalkozó köteles a terméket kicserélni, feltéve, hogy a meghibásodás a rendeltetésszerű használatot akadályozza.

Szabó Dániel egyéni vállalkozónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze.

Nem számít bele a jótállási időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Vásárló a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használni. A jótállási idő a terméknek vagy a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik.

A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek Szabó Dániel egyéni vállalkozót terhelik.

Szabó Dániel egyéni vállalkozó jótállási kötelezettsége alól csak abban az esetben mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett.

Az Ügyfelet azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. A Vásárlót a jótállásból fakadó jogok a Termékszavatosság és a Kellékszavatosság pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletik.

A jótállás nem érinti a Vásárló jogszabályból eredő – így különösen kellék- és termékszavatossági, illetve kártérítési – jogainak érvényesítését.

Ha a felek között jogvita alakul ki, melyet békés úton rendezni nem tudnak, a Vásárló Békéltető testületi eljárást kezdeményezhet.

Önkéntes jótállás

Szabó Dániel egyéni vállalkozó az általa forgalmazott termékekre a Weboldalon, annak a terméket részletesen leíró oldalán található megjelölt időtartamú jótállást (garanciát) vállal, amely a Kormányrendelet szerinti időtartamnál hosszabb is lehet. Szabó Dániel egyéni vállalkozó az egyes termékekre vonatkozó jótállás időtartamát legkésőbb a termék Vásárló általi átvételekor adott jótállási jegyen szereplő adatok útján közli.

Online vitarendezési platform

Az Európai Bizottság létrehozott egy honlapot, amelybe a fogyasztók beregisztrálhatnak, így ezen keresztül lehetőségük nyílik arra, hogy online vásárláshoz kapcsolódó jogvitáikat ezen keresztül rendezzék egy kérelem kitöltésével, elkerülve a bírósági eljárást. Így a fogyasztók tudják érvényesíteni jogaikat anélkül, hogy például a távolság meggátolná őket ebben.

Ha a Fogyasztó panaszt kíván tenni egy, az interneten vásárolt termékkel vagy szolgáltatással kapcsolatban, és nem akar feltétlenül bírósághoz fordulni, igénybe veheti az online vitarendezés eszközét.

A portálon Fogyasztó és a Szolgáltató, akivel szemben panasszal élt, közösen kiválaszthatják a panasz kezelésével megbízni kívánt vitarendezési testületet.

Az online vitarendezési platform itt érhető el: 

https://webgate.ec.europa.eu/odr/main/?event=main.home.show&lng=HU"

 

SZERZŐI JOGOK

A Weboldal szerzői jogvédelem alatt áll. Szabó Dániel egyéni vállalkozó a szerzői jogi jogosultja vagy a feljogosított felhasználója a Weboldalon, valamint a Weboldalon keresztül elérhető szolgáltatások nyújtása során megjelenített valamennyi tartalomnak: bármely szerzői műnek, illetve más szellemi alkotásnak (ideértve többek közt valamennyi grafikát és egyéb anyagokat, a Weboldal felületének elrendezését, szerkesztését, a használt szoftveres és egyéb megoldásokat, ötletet, megvalósítást).

A Weboldal tartalmának valamint egyes részeinek fizikai vagy más adathordozóra mentése vagy kinyomtatása magáncélú felhasználás céljából vagy Szabó Dániel egyéni vállalkozó előzetes írásbeli hozzájárulása esetén engedélyezett. A magáncélú felhasználáson túli felhasználás pl. (továbbadás, közzététel, kereskedelmi forgalomba hozatal) kizárólag Szabó Dániel egyéni vállalkozó előzetes írásbeli engedélyével lehetséges.

Jogérvényesítési lehetőségek

 

Panaszügyintézés

A vásárló a termékkel vagy a Szolgáltató tevékenységével kapcsolatos fogyasztói kifogásait az alábbi elérhetőségeken teheti meg:

 

Levelezési cím: 4220 Hajdúböszörmény, Losonczy István u. 26.

 

Telefonszám: 06 20 433 4091

 

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 

Egyéb panaszügyintézés

Amennyiben Szabó Dániel egyéni vállalkozó és a Vásárló között esetlegesen fennálló fogyasztói jogvita Szabó Dániel egyéni vállalkozóval való tárgyalások során nem rendeződik, az alábbi jogérvényesítési lehetőségek állnak nyitva a Vásárló számára:

Panasztétel a fogyasztóvédelmi hatóságoknál. Amennyiben a Vásárló fogyasztói jogainak megsértését észleli, jogosult panasszal fordulni a lakóhelye szerint illetékes fogyasztóvédelmi hatósághoz. A panasz elbírálását követően a hatóság dönt a fogyasztóvédelmi eljárás lefolytatásáról.

Békéltető testület. A Fogyasztó az őt ért jogsérelem, fogyasztói jogvita orvoslása érdekében békéltető testülethez fordulhat.

A Szolgáltató székhelye szerint illetékes békéltető testület neve és címe:

Hajdú-Bihar Megyei Békéltető Testület
Cím: 4025 Debrecen, Vörösmarty u. 13-15.
Telefonszám: 06-52-500-710
Fax: 06-52-500-720
E-mail:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


Bírósági eljárás. A Vásárló jogosult a fogyasztói jogvitából származó követelésének bíróság előtti érvényesítésére polgári eljárás keretében a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény, valamint a Polgári Perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény rendelkezései szerint.

 

Cím: 4220 Hajdúböszörmény, Losonczy István u. 26.

 

Telefonszám: 06 1 452-0090

 

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 

 

EGYÉB RENDELKEZÉSEK

A jelen ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekben a 2013. évi V. törvény a Polgári törvénykönyvről (Ptk.), a Fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.)  Korm. rendelet, az egyes tartós használatra rendelt termékek jótállási kötelezettségéről szóló 151/2003. (IX.22.) Korm. rendelet, továbbá az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII tv. rendelkezései az irányadók.

ADATVÉDELEM

A weboldal adatkezelési tájékoztatója elérhető a következő oldalon: www.szabtech.hu/index.php/adatkezelesi-szabalyzat

 

 

Hajdúböszörmény, 2017. 03. 14.